VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


BOZZAY Pál
( Kővágóörs, 1829. január 10. - Zánka, 1852. június 24. )

költő, jogász

Szüleinek Kővágóörsön volt földbirtoka. Gimnáziumba Pozsonyban járt, majd Késmárkon jogot tanult. 1847-ben Gulácson joggyakornok, később jogász. Részt vett az 1847-es pozsonyi és az 1848-as pesti országgyűlésen. Verseit 1847-től folyamatosan Jókai lapja, az Életképek közölte. Petőfi és Arany is elismerően nyilatkozott munkáiról. 1848-ban Pestre költözött. Ekkor jelent meg Kelet könyvei c. költői elmélkedése. Részt vett a szabadságharcban, 1849-ben egy ideig bujkált, majd elfogták és besorozták az osztrák hadseregbe. Idegenben, súlyos testi és lelki szenvedések között írta elégikus hangulatú, hazavágyódó verseit. 1852-ben gyógyíthatatlan betegként elbocsátották a hadseregből, Zánkán élő nagybátyja, Diskay Jonathán birtokán keresett gyógyulást, de néhány hónap múltán meghalt. Megmaradt 32 versének fő témája a szerelem és a hazaszeretet, az elhívatottság, a haza szolgálata. Álltam ablakod alatt c. verse megzenésített formában még a 20. század első felében is népszerű volt. Zánka községben iskola viseli nevét. Síremléke a zánkai temetőben van.
  M.: Bozzai Pál hagyományai. (LÉVAY József életrajzi bev.) Bp., 1886. – Versek. Bp., 1886.
  I.: LAKATOS Vince: ~, Balatonvidék. Bp., 1902. – PÁNDI Pál: „Kisértetjárás” Magyarországon. 1–2. köt. Bp., 1972. – FONAY Tibor: ~. = Emberek a tájban. Nemesgulács, 1889. – BENKE László: Emlékbeszéd ~ 1848-as költőről a zánkai temetőben. = Gyökerek ezek itt... Révfülöp, 1996. (Révfülöpi Honismereti Füzetek 2.) – POÓR Ferenc: Negyvennyolcas honvédköltő a zánkai sírkertben. = Hi., 1996. 1. sz. – GYÖRGY Péter János: A szabadság embere. ~ élete és művei. Zánka, 2018. – Harmath–Katsányi. – Szinnyei. I. köt. – ÚMÉL I. köt. – ÚMIL 1. köt.